Éppen most, mellettem Pesti Imre a Fidesz „szakpolitikusa” a TV2 nevű csatornán a híradóban a kormányt ostorozza a kórházak anyagi ellehetetlenítése miatt. A beszélgetésből egy dolog maradt ki: emlékezés arra a népszavazásra, ahol az egészségügyi törvényt ultrapopuláris demagógiájával megtorpedózta a Fidesz. Felejtsünk, amikor kell, ez így működik. Valahol hallottam a minap egy jó hasonlatot (másra vonatkoztatva): előbb felszántják a pályát, majd ostorozzák a focistákat, hogy szarul fociznak.

Másik idegességem, hogy a VDSzSz törpeterminátora, az igazi politikai minoritás, Gaskó bejelentette, hogy a vasúton szolidaritássztrájk lesz. Mármint a BKV mellett. Azon töprengek, ez vajon hányadik, mondvacsinált okból bejelentett vasutassztrájk. Mondvacsinált, mondom, merthogy az előző okok már mind elfelejtődtek, amiért is sztrájkoltak. De most van új… új kamu-ok, mert Gaskó politikai pályához ez szükséges.

Az elnök emberei című sorozatot nézem – némely részt másodjára, némelyiket harmadjára, negyedjére. Nem csak az lenne jó, ha az USÁ-t így vezetnék, de ha itthon megfogadnának belőle a politikusaink pár dolgot, nos, az is jó lenne. A gyűlölet, a kivonulások, a kompromisszumokra való képtelenség, a nemtelen támadások… mind-mind a vesztünk felé visznek. Íme egy nyúlfarknyi részlet Az elnök emberei (The West Wing) második évad tizenegyedik részéből:


Find more videos like this on SFport.net

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás