Nyálkás, ködös idő volt tegnap, és ahogy szürkületkor a anyai nagyszüleim kertjében a diófa ágát húzogattam pár lepotyogó dióért, nosztalgikus hangulatba kerültem. Ez a diófa annak a helyén áll, amelyiknek gyökeréről nőtt ki, s amiről gyermekkoromban ugyanígy ráztam a diót. Ritkán másztam fel rá, mert hatalmas volt (gyermekszemmel legalábbis). Bár rengeteg nyarat eltöltöttem a nagyszüleimnél, sosem pihentem alatta, mert az udvar szegletében, ágyások fölött volt koronája. Elöregedett és miközben kiszáradt, ez a másik, kisebb fa fejlődött ki mellette. Emez gyengébb volt, egy évtizede egy vihar meg is döntötte. Ha a régire visszagondolok, azzal ez nem történt volna meg, uralta a hátsó sarkot, tyúkok, libák, pulykák, malacok fölé borítva árnyékot.
A másik diófát apai nagyapám ültette, a város másik végén, nem is a kertjébe, hanem a ház elé egy kút mellé. A kútról a galád szomszéd gyerekek elhitették velem, hogy szörnyek élnek benne (hatéves lehettem), nem is mentem arrafelé. A házunk akkor Veszprém szélén állt, a szobámból használatlan vasúti sínekre láttam és mögötte kiserdőre… Ma húszezres lakótelep áll ott.
A diófa hatalmasabb volt mint anyai nagyszüleim kertjében lévő. Óriási nagy, széles törzzsel, és egyáltalán nem emlékszem, hogy valaha is fölmásztam volna rá (volt elég cseresznye és meggyfa a környéken). Amikor felszámolták a síneket és megkezdődött a házak és utak telepítése, terjedt a város, akkor egy buszmegálló került a diófa mellé. Hamarosan betemették a kutat (ha voltak benne szörnyek, akkor nyilván máshová költöztek), és a fát is megpróbálták kivágni. Nem sikerült. Félig bevágott törzsével még évekig állt ott, hat-nyolc év telt el, míg megadta magát és kiszáradt. Ma a buszmegálló mögött a városgazdálkodás fái állnak… a diófa legfeljebb pár ember emlékében él.
Legutóbbi hozzászólások