Hľadanie mečaMár négy hónapja kint van a boltokban, mégis most tudtam meg, hogy megjelent Az Excalibur keresése (Megjelenésekor: Az Excalibur keresésse, Cherubion 2000.) című Mysterious Universe regény Szlovákiában. Az EPOS kiadó három éve vette meg a kiadás jogát, s időközben a regény három fordítót is elfogyasztott – negyedjére viszont megtalálták azt a kitartó személyt, Niczky Egont, aki végigvitte a projektet és átültette a művet szlovákra.

Az érdekes az, hogy Egont körübelül tizennyolc éve ismerem, méghozzá a Szegedi Fantasztikus Táborból. Sci-fi rajongóként jött közénk, vagy mentem én közéjük, és meglehetősen sokat bosszantottuk egymást, amolyan gyerekes csínyekkel. Emlékszem például az arcára, amikor reggel, még félálomban poharat keresett a kávéjához, és a nyakába dőlt a konyhaszekrényből két kiló feltámasztott paradicsom. Persze én magam helyeztem el előző este, és megérte: a kimért beszédű Egont akkor hallottam először káromkodni. Évekkel később ő megnősült (mondjuk én is), ott jött a család (mondjuk nálam is), és ő elmaradt az SF-életből, amit kiváltképp sajnáltam (és nem csak én). A véletlen hozott össze ismét bennünket: illetve hát az EPOS.

És most kint van egy közös könyv: én írtam, ő fordította. Nem lehetett könnyű dolga, közel egymillió karakterrel kellett megbírkóznia, kínai nevekkel, fogalmakkal, taoista misztikával, kétértelműséggel és persze furcsa, archaikus beszéddel… amolyan régi kínaiassal. És akkor nem beszéltem a Mysterious Universe-re jellemző technikai szövegekkel, párbeszédekbe ültetett poénokkal, lehetetlen űrcsatákkal, a sorozatban történő előre és hátrautalásokkal. Szívesen elolvasnám a végeredményt, de még a magyar nyelvtanulással sem végeztem – szerintem a szlovákra ebben az életben már nem kerül sor.

A könyv címe szlovákul: Hľadanie meča. Ez annyit tesz, mint A kard keresése. Hogy miért nem Excalibur? Ki tudja. Mindenesetre azt akarom mondani, hogy köszönöm Egon a kitartást és a munkát.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás