Kellemes karácsonyt kívánni politikailag nem korrekt, hiszen a világ nagyobbik része nem is ünnepli Jézus születését. Mondjuk én is a fejemhez kapok, például amikor egy műhóval enyhén beterített betlehemi jászolt megpillantok egy-egy bevásárlóudvar közepén, vagy amikor azt olvasom nagy klasszikusok karácsonyi novellájában, hogy a Mária betakargatta a hideg téli szelektől fázó Kisjézust… De nem is az a lényeg, hogy mit hiszünk, kívánjanak a politikailag korrekt országokban kellemes ünnepeket, én akkor is kellemes karácsonyt fogok mondani, mert a karácsony – szerintem – már nem kisajátítható ünnep, és ha valaki, aki például nem hisz, zokon veszi, hogy karácsonyt mondok ünnepek helyett, az bizony, kedves hölgyeim és uraim, egyszerűen hülye.
A másik, hogy a minap elbeszélgettünk (nosztalgiáztunk) arról, hogy gyermekkorunkban (istenem, hogy untam gyerekkoromban az öregek szájából hallani azt, hogy „a mi korunkban…” ) mi került a fa alá. KGST-ország, banán alig, háromévenként egyszer nyugatra a wartburggal vagy a daciával, meg fekete-fehér televízió hétfői adásszünettel… szóval a fa alatt kisebb értékű játékok voltak, meg persze rengeteg könyv. Imádtam. Kisebb volt a vásárlói őrület, de nem is azokat az éveket, hanem azt a hangulatot szeretném újra érezni. Amikor a szeretet nem a nagy értékű ajándékokban tárgyiasult, hanem a húslevesben, zserbóban meg a játékban a szőnyegen, a karácsonyfa alatt. Persze minden csak rajtunk múlik.
Csak ki akartam mondani… És azt, hogy mindenkinek boldog karácsonyt.
Legutóbbi hozzászólások