Április 12-én jön majd ki a nyomdából a Jumurdzsák gyűrűje című regény, ami Pierrot játékán alapul, és 14-től lehet majd kapni a boltokban, ám a következő regényen / játékon már dolgozunk, mert hogy sorozat lesz ebből is. A második könyv helyszíne nagyrészt Debrecen, a témája pedig most nem irodalmi, hanem fizikai, ami azt jelenti, hogy olyan területen kell kiokosítanom magamat, amitől gimnáziumi tanulmányaim alatt igencsak távol álltam. Szerencsére azonban a szakemberek, akik csiszolatlan elmémet megpróbálják értelemmel megtölteni, mind zseniálisak, ötletek és technika szintjén egyaránt. Alakul a történet, és alakul a játék is: mindketten jegyzetelünk, mármint Pierrot és én is. Én egészen kedvet kaptam ahhoz, hogy elméleti fizikus legyek – bár azt hiszem, későn.
Persze ebből legkorábban karácsonyra lehet regény, de már most élvezem. Ma láttam részecskegyorsítót, megtudtam, hogy mitől milyen a plazma, hogy a szénnek a grafit és a gyémánt mellett van egy harmadik formája is, a fullerének. Megtudtam azt is, hogy a hélium 20 éven belül elfogy a Földről, és ez gáz, illetve, hogy az atombomba az tulajdonképpen atommagbomba, csak senki nem így hívja (meg hogy atomfizika nincs is, inkább atomhéjfizika és atommagfizika van). Megvilágították azt is, mit lehet kezdeni a nanotechnológiával és hogyan lehet kormeghatározást végezni egy új módszerrel, anélkül, hogy a kutatók megsértenék a tárgyat, aminek a korát mérik. Nem mellesleg láttam egy radioaktivitásmérőt (Fukusimából a szelek szárnyán érkező radioaktív részecskék befogására), amit a kreatív szakemberek egy porszívóból és egy gázórából állítottak össze – és rájöttem, hogy az emberi fantázia határtalan, és a tudásunkkal bármit elérhetünk.
Legutóbbi hozzászólások