Most komolyan: pontosan tudom, melyik a jobb és melyik a bal kezem, ha odafigyelek. Teszek egy körkörös csukló mozdulatot a jobb kezemmel, mintha toll lenne benne, és máris biztosan tudom, hogy azzal írok, tehát az a jobb kezem. A jobb kéz vezetésnél fontos még, ám a probléma megoldható, ha anyósülés-szabálynak hívod, de különben meg nem nagyon van szükség arra, melyik kezem melyik, palacsintasütésnél is váltogatom őket. Ahhoz meg már hozzászoktam, hogy spontán tényleg keverem, de ezzel ritkán okozok galibát.
Szóval kaptam egy telefont, hogy A láthatatlan város című kötetemben van egy kapitális hiba. Megállt bennem a levegő, a kiadás után másfél évvel mi derülhetett ki? Hát – mondja az exem a telefonban – a hatodik novellában, amikor kimegy a főszereplőm a Margit-hídra és a sodrás irányába elnéz, a parlamentet a jobb oldalt látja, a várat meg baloldalt, holott a valóságban fordítva van.
Könyv levesz, oldal felüt, rész elolvas. „Ha a Margit híd közepén nyáron, délután egy körül megállunk, és elnézünk dél felé, Budapest legszebb arcát láthatjuk. Balkézről a vár méltóságteljes falai, föléjük magasodva a Mátyás-templom tornya, szemben fent a Citadella, alul a folyón átívelő Lánchíd. Jobbról a Parlament épülete, alul pedig… Alul pedig a Duna lágyan hullámzó, fodrozódó felszíne…”
…és tényleg. Mondanám, hogy a főszereplőm a Halállal való találkozása után átkerült egy tükörvilágba, de nem igaz. Ezt benéztem. De te felfigyeltél rá, kedves Olvasó?
Legutóbbi hozzászólások