A minap több blogban, meg persze beszélgetésben is felmerült, hogy a magánkiadású SF-könyvek minden bizonnyal gyengébbek a „hivatalos” kiadásoknál. Ez persze sztereotípia, de mint sztereotípia, valahol van tapasztalati alapja. Hangsúlyozottan oda lyukadt ki majdnem minden társalgás, hogy egy könyvnek szüksége van szerkesztőre… amit persze páran cáfolnak, illetve azt mondják, hogy én a szerkesztő szerepét túlértékelem.
Nos, szeretném túlértékelni a szerepüket, csakhogy kevéssé tehetem, mert a science-fiction és fantasy tematikában hihetetlenül kevés a jó szerkesztő. Hát mondjuk talán kettő van, na jó, megengedő vagyok: legyen három. Az SF-szerkesztő, mint állatfajta a kilencvenes években került a kihalás szélére, amikor is a kiadók azt hitték, hogy felesleges pénzkidobás ebben a munkakörben bárkit is alkalmazni, így aztán állás hiányában a kiérlelésre váró „szerkesztő-tehetségek” elnéztek másfelé, más szakmák után.
Mondhatnám a Walhallát (meg a klónjait), mint a negatív példák legnagyobbikát, de egyéb más kiadókat is. Biztosan emlékezünk hibáktól hemzsegő kötetekre, középszerű regényekre és elolvashatatlan mondatokra. Ennek a gondolkodásnak nem csupán az lett az eredménye, hogy ma nem járnak közöttünk szakemberek, hanem az is, hogy az írókat is leszoktatták arról (vagyis inkább rá sem nevelték), hogy egy szerkesztő kell az írás és a megjelenés közötti folyamatba. Ez lehet az oka, hogy páran ma azt hiszik, ha a barátaikon keresztülfuttatják a regényüket, az elég szerkesztésnek. Mert nyilván a barát mindent észrevesz és meg is mond. Ugyanakkor ha valaki komoly, nekik nem tetsző észrevételeket fogalmaz meg művükkel kapcsolatosan, akkor megsértődnek és az írói szabadságra, meg holmi művészi elképzelésre hivatkozva figyelmen kívül hagyják a tanácsokat.
Az irodalmi szerkesztő munkája ugyanolyan szaktudást igényel, mint bármely más munka a világon. Házilag össze lehet barkácsolni bármit, de ha szakember nyúl hozzá, akkor biztosabb, hogy működik. Ha ezt az író(palánta) nem fogadja el, akkor vége van. A folyamatos, élethosszig tartó fejlődéshez ugyanis nem árt kérni és összegyűjteni a szakértői tanácsokat, és meg is fogadni azokat (vagy azok jó részét). A szerző (legyen kezdő vagy „befutott” ) inkább örüljön, hogy szakértő kézbe jut a regénye, és ne akarja ignorálni a szerkesztő szerepét. Tessék csak kinyitni egy-egy világhírű szerző könyvét, némelyikben ott van a köszönetnyilvánítások között az irodalmi szerkesztő neve is. És ha például egy Tom Clancy nem szégyell szerkesztői segítséget elfogadni, talán a hazai SF-szerzőknek (szerzőjelölteknek) sem kéne szégyellniük.
A magánkiadások már csak ezért is lehetnek gyengébbek egy hivatalos kiadásnál. (Bár magát profinak tartó kiadónál is belefutottam egy olyan szerkesztőbe, aki lazán megcsonkította a szövegemet két fejezettel, arról árulkodva, hogy nem csupán a szerkesztői tudásnak nem áll a csúcsán, de a cég a szerzői jogokkal sincs tisztában. A csonkításra a megjelenéskor derült fény, mert szólni is „elfelejtettek”.) Amennyiben a szerző szeretné, hogy ne így legyen, keressen meg egy szerkesztőt. Legalább neki legyen több esze, mint annak a kiadónak, aki a szerkesztést fusi munkában oldatja meg. Vagy nagyvonalúan elfeledkezik róla.
Legutóbbi hozzászólások