Már egy ideje készültem a Deja vu című mozi megnézésére, és most el is érkezett az alkalom: beállt a totális agyhalál munka közben és ki kellett lazítanom. Ezt a filmet választottam ki. Denzel Washington (Doug Carlin) és Val Kilmer, no meg a többiek is hozták a profi formájukat, a rendező Tony Scott pedig sikeresen megteremtette a film hangulatát már a legeljén. Minden tökéletes volt, egyvalamit kivéve, azt a piszok logikát a forgatókönyv menetében.
Persze időutazásról írni (filmet vagy regényt) nem könnyű. Mert mindig belebonyolódunk abba a fránya logikába, meg mindenféle kikerülhetetlen paradoxonba. Idővonalakat kell rajzolni, meg hurkokat, és mindenféle féregjáratokkal kell bűvészkedni. És hosszan magyarázkodni.
Ez még rendben is lett volna a filmben, mert nem vitték túlzásba, viszont át se gondolták a dolgot tisztességesen. Ha valaki nem látta a Deja vu-t, akkor itt álljon le, mert most a végét fogom boncolgatni. De akár végig is olvashatja, mert garantáltan egy kukkot sem fog érteni belőle…
…
Szóval tudjuk, hogy a múlt megváltoztathatatlan… Már a film elején ott voltak a nyomok: a véres vatta és géz a lány lakásában, a felirat a hűtőn (tudjuk, hogy Ő volt), aztán a telefonban az a megjegyzés az ujjlenyomatokról, amikor pedig tudjuk, hogy a rendőr kesztyűt használt – szóval akinek van szeme és össze tudja kötni az okot az okozattal, az rögtön rájöhetett, hogy itt időutazás is lesz, és az hiába lesz a jövőben, már meg is történt; semmi nem változik. Ez még akkor is a helyén volt, amikor Doug Carlin beviszi a mentőautót Oerstadt házába. Azt az autót, amivel már találkozott ott pár nappal később. Ám rögtön ezután jön az első ütés: Oerstadt nem vágja le a lány ujjait. Holott a lány holttestét ujjak nélkül találták meg később.
Most mi van? – tettem fel magamnak a kérdést. Valamit elnéztem? Pár perccel később megint megkaptam a megerősítést, hogy a múlt megváltoztathatatlan, amikor Carlin tamponálja vérző vállsebét a lány lakásában, meg kirakja a feliratot a hűtőmágnesekkel a hűtőre. Szóval minden a megfelelő úton halad – és ekkor végképp belebonyolódtam a logikai agyhalálba. Mert ha a lányt az eredeti idővonal szerint megölték és holtteste a parton feküdt majd a patológus asztalán, akkor mit keresett ugyanabban az idősíkban Carlin a lány lakásában? Hiszen nem volt értelme oda mennie…
És innentől egy merő katyvasz a film vége (az akciók jók, tehát ha kikapcsoljuk az agyunkat, lehet élvezni), és akkor még a rendhagyó időparadoxonról nem beszéltünk, ami szintén felmerül a legeslegvégén. A film egy módon tudta volna elkerülni a logikai halált, mégpedig ha mindkét főszereplő, a lány is és Carlin is meghal a robbanásban. Nincs más mentség. Mondjuk ezzel el tudta volna kerülni azt a mérhetetlen rózsaszín mázat is, amivel az utolsó három perc be lett vonva. Kár volt elrontani.
Legutóbbi hozzászólások