Természetesen Flash Forward, és megannyi spoiler, úgy hogy aki még nem látta az utolsó részt (22. epizód), az csukja be a szemét, és próbálja meg kiixelni az oldalt.
Megvan?
Rendben. A többiek próbálják meg maguk elé idézni a második kitekintés utáni pillanatot, amikor is az FBI-székház emelete berobban. Benford ügynök rohan, megveszekedetten a saját irodája felé, ahol – ugye – korábban az ablakokat kilőtték a rá rontó terroristák. Nem kis robbanás lesz, mert több bombát találtak az ügynökök az épületben, mint ahány pitypang virít a réten májusban. Az idő lelassul, a Legenda rohan… aztán látjuk kívülről körben kirobbanni az ablakokat. Benford ügynök elméletileg meghal.
De miért rohant annak biztos tudatában, hogy ráomlik az épület, az irodája felé? Arra gondolt volna, hogy elbújik a páncélban? Nem volt páncélja. A Mozaik-tábláról kellett volna neki valami? Szétlőtték azt már a rossz fiúk. Meg miért szaladna egy hullajelölt egy parafatábla felé?
Egy megoldás van: Benford ügynök ki akart ugrani az ablakon. Képzeljük magunk elé a székházat, és hirtelen lesz értelme, hogy szökőkút veszi körbe, alig-derékig érő medencével. Ha kiugrik az ötödikről, megúszhatja? Meg. És olyan közel volt az ablakokhoz, hogy a légnyomás előszele rásegíthette az ugrásra.
Igen ám, de nem lesz második évad. (Ha valaki tenni szeretne ellene, tessék, kattintson ide: http://saveflashforward.tumblr.com/) Mindenesetre ha lenne, annak biztos tudatában várhatnánk, hogy a Legenda nem halt meg. Ennek – mármint hogy legyen – a Flash Forward minden apró hibája ellenére (sajnos az átszabott utolsó 12 részben több is volt) azért én is örülnék.
Összesítés: a Flash Forward egy rendkívül ígéretesen induló sorozat volt, remek dramaturgiával. Az első 10 epizódban biztos kézzel fogták a szálakat, és nem csak a fősodort, de a mellékszereplők életét és motivációit is. Komoly ritmusérzékkel húzták fel az egyes részeket, de kicsit bonyolultabb szerkezetű volt az „eccerű” tévénézőknek, ezért aztán az ABC megijedt és átíratta az első évad második felét. Ekkor bizonyos szálak ellaposodtak, eltűnt belőlük a feszültség. Látszott, hogy a storiline-hoz tartják magukat a forgatókönyvírók, de tompítottak a történeten. Sok minden kimaradt, és nem tudták fenntartani a megfelelő egyensúlyt (ezért lett például Keikó és a doki szerelme a legvégén érdektelen mellékszál). Ennek ellenére remek kis összeesküvés-történet lehetne belőle (illetve már az), ha folytatnák, mert rendelkezik a kellő bonyolultsági fokkal, azaz fordulatokkal, és engem még Joseph Fiennes bánatos-bús tekintete sem zavar.
Legutóbbi hozzászólások