Nem tudom, hogy Quentin Dupieux egy befüvezett vagy egy átalkoholizált estén találta ki a Rubber című filmet, de egy biztos: nem volt teljesen magánál. A kérdésem csak az, hogy miért nem felejtette el mindjárt másnap reggel? Illetve hogy a fenébe talált producert a guruló gyilkos gumiabroncs történetéhez? Mindenesetre kitalálta, megírta, megrendezte, leforgatta, megvágta és zenét is szerzett hozzá. A zenében, az operatőri munkában és a vágásban nem volt hiba. Csak kitalálni nem kellett volna. Na azt aztán tényleg nem.
A történet szerint egy gumiabroncs öntudatra ébred a sivatagban és begurul a civilizációba. Útja során hamar rájön, hogy pusztítani öröm és a műanyagpalacktól gyorsan eljut az emberekig, akiknek a fejét mint dum-dum golyó a túlérett dinnyét robbantja szét. A gumiabroncs attrakciójához egy különös alak közönséget is szervez, akik az egészet a sivatagból távcsövön nézik végig. Ők a nézők, akiket majd a film közepén megmérgeznek egy sült pulykával, hogy végre befejeződhessék a produkció.
Értelme nem sok van a filmnek, sem a gumis-szálnak, sem a nézős-szálnak. A kerék gurul és gurul, állatok és fejek durrannak szét, s bár a sajtóanyagban az szerepel, hogy „a sok furcsa epizód azért mégis összeáll egy egésszé a végén, és egy kíméletlen társadalomkritikává forr össze”, egy lószart van így. Persze a készítők Stephen Spinella (Chad hadnagy) ajkán át elmondják, hogy a fő cél az ok nélküliség volt, de aztán ezt meg is fejelik unalmas monotonitással, humortalansággal, ami pedig szürreális lehetne, az egyszerűen csak zavaros.
A savanyúságom persze ne akadályozzon meg senkit a rajongásban, a polgárpukkasztásnak mindig is meg lesz a maga termőtalaja, még az is lehet, hogy a Rubber kultfilm lesz – Dupieux lehet, jobban ismeri a közönségét, amibe én nyilván nem tartozom bele. Mert szerintem a film sehonnan sehová nem halad, végtelenül hosszú és unalmas, akár a sivatag. Minden értelemkeresés értelmetlen, aki erre rá akar húzni bármilyen gondolatot vagy szándékot vagy társadalomkritikát, az nyilván a Rorschach-tesztben Cameron 3D-s Avatarját fedezi fel.
A Rubber nézése közben mi is lassan kiszenvedünk, és létünk utolsó sugara a remény haldokló galambjára hullik. Igen, ebben a moziban a remény hal meg utoljára, és amikor az ember zsibbadt aggyal feláll, már csak arra a kérdésre keresi a választ mit is keres itt? Egy fél konyakot, főúr, hogy a keringésem meginduljon.
Legutóbbi hozzászólások