tabloEzekben a veszprémi nyaralásokban az a jó, hogy egy évnyi élményt sűríthet két hétbe az ember gyermeke. Ismerősök, akiket egy éve, fél éve, pár hónapja nem láttam, mesélnek, anekdotáznak, és én is mesélek és anekdotázom. Ezen felül nekem ma éppen a kezembe is került a Lovassy László Gimnázium évkönyve, amelyben az 1938-2008 között végzett osztályok tablóit gyűjtötték össze.

Tavasszal a mi osztályunk tablóját külön össze kellett állítanom, mert húsz évvel ezelőtt elkeveredett valahova, és lefotózva persze nem lett akkor. Húsz év távlatából nem volt könnyű az eredeti képeket összekunyerálni (külön köszönet a segítségért Müller Szabinak), és öt régi osztálytárs nem is lett meg (ők eléggé kirínak a jól fésült egyedek közül). De a tabló elkészült, és most kézbe is vehettem az évkönyvet – örültem neki, papíron mégis más, mint monitoron. (Egyet nem értek: a könyvben ott van, hogy a könyv részleteinek sokszorosítása a kiadó engedélyével történhet, ami hülyeség, hiszen nehogymá’ a saját tablóképünket ne nyomtathassam ki a fájlomból… )

A képeken mást is megtaláltam, ha már sci-fi: Nemere István is a Lovassyban végzett 1963-ban… És voltak közös tanáraink! Akkortájt, úgy látszik, a pedagógusi pálya egy életre szólt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás