Reggel még sütött a nap, amikor elindultunk, egy kocsival, mint a heringek a dobozban (senki sem akart megint dombról le, dombra fel gyalogolni), aztán az időjárás megváltozott, és elkezdett zuhogni az eső. Piszok fülledtség telepedett Cieszynre, mert azért a meleg megmaradt, ez aztán engem kiütött, és nem is bírtam nagyon a rendezvény termeiben sokáig. Pozitív volt viszont, hogy mindjárt az első öt percben megtaláltunk sok ismerőst, akit előző nap nem. Elsőként Boris Sidyuk (Kijev) került elő a családjával. Évek óta mindig összefutunk, a gyerek óriásit nőtt – most jön majd a hisztikorszak…
Tíz órakor kezdődött az ESFS első ülése. Gyorsabban ment le, mint bármikor máskor. Bemutatták az idei európai Hall of Fame díjra jelölteket, ki lett osztva a nyomtatott lista, életrajzokkal, honlapcímekkel. Tőlünk Jun ment ki és nyomta le a műsor szigorú feszítettséggel. Téma volt még, hogy hol legyen a 2012-es Eurocon (jövőre ugye Stockholmban lesz), két nevező volt: Horvátország a Sferaconnal és Anglia. Kis vita alakult ki,mert hogy 2014-ben a WorldCon feltételezhetően Angliában lesz, és adódott a kérdés, hogy jó-e az ESFS-nek, ha a más profilú, sokkal nagyobb felhajtású WorldCon és EuroCon egybe esik (szerintem jó). Sokan félnek attól, hogy a WorldCon elnyomja az EuroCont. Viszont, ha a társaság megszavazza 2014-re Angliát, akkor 2012-re jó lenne inkább a horvátokhoz menni, náluk ugyanis 1986-ben volt utoljára EuroCon.
A harmadik téma az ESFS ülésén a tisztújítás volt (erre három évenként kerül sor). Dave Lally az elnök jelenleg, Boris mint kihívó lépett fel,szerintem nem sok eséllyel. De Dave azt mondta, ez az utolsó három éve, az apró ír elfáradhatott… Mindenesetre Roberto Quaglia, Bridget Wilkinson és Pjotr W. Cholewa posztját sem veszélyezteti semmi, de hát mi is veszélyeztetné, itt csak munka van, nem hatalom…
Find more photos like this on SFport.net
Az ülés példamutatóan gyorsan befejeződött, ami jó volt, mert félig megfőttem a Discovery terem széksorai között. Utána elindultunk F. Tóth és Jun társaságában pénzváltó helyet keresni. Errefelé úgy hívják, Kantor, és rá is akadtunk egy zöldséges üzletben. Nosza, ha már bent jártunk a városban és ebédidőre harangoztak, felkerestük a főteret és beültünk ebédelni. Míg fogyasztottunk, addig Németh Attila és a Manó házaspár vásároltak. Aztán ők is megjöttek, s nekünk érkezett a második felvonás, édességekkel.
Benedekkel sikerült annyira elfáradnunk, hogy kicsit szundikáltunk Attila Picassójában, míg a többiek kapcsolatokat építettek. Aztán öt órakor a díszterembe sorjáztunk be, ahol Orson Scott Cardnak volt egy előadása. Card a Végjáték-film hányattatott sorsáról beszélt, az elmúlt kilenc év öt forgatókönyvéről és rendezőcseréiről. Pozitív volt, kijelentette, hogy remélhetőleg megszületett már a főszereplő s iskolába is jár. Aztán jelenlegi munkájáról mesélt, egy kisfiú, aki visszatér holtából és gonosz lesz. Elmondta, hogy nagyon nehéz beleképzelnie magát egy halott gyermek érzelmeibe. A munka annyira a körmére égett, hogy az EuroConra is hozta magával, és az előadás és dedikálás után rögtön visszavonult dolgozni (nem fizet a kiadó, ha nem adja le az anyagot – tette hozzá).
Tőlünk Attilának volt annyi esze, hogy hozzon Card-könyvet, így csak ő állt sorba a dedikáláson (majdnem egy órát), ezalatt mi a horvát küldöttség beszámolóját hallgattuk meg a 2012-es EuroCon terveiről, helyszíneiről ételeiről és italairól. Aztán nyolckor az Academicus Caféban ukrán parti kezdődött (paprikás vodka), amibe becsatlakoztunk (szilvapálinka). Manó hozta a gitárját, amit egy szemfüles orosz magához ragadott, és így aztán orosz dalok hangzottak el (párat mi is tudtunk). Közben a horvátok acapellában nyomták, mire mi is beszálltunk, s versenyt énekeltünk. Jesszus, mi lesz itt 2012-ben, ha Zágrábban lesz a Con!!!
Tizenegykor aztán kidobtak bennünket, s mi hazagurultunk (Attila vállalta a sofőr nehéz helyzetét). A Gambit Hotel előtt még kipakoltuk a maradék kaját, s a frissen vásároltakat, így némi kolbász mellé perecet, s négyfajta sajtot ropogtattunk némi fornettivel. Redd’s-szel és üdítővel csúszott lejjebb. Nos, ez volt a második nap története. Szombaton díjkiosztás, Card és Steven Erikson író-olvasó, illetve este Hungarian Pálinka (Paulus-maja) Parti, merthogy Benedek és Manó pálinkakészlete még 3,5 literre rúg… Majd ezekről is beszámolok.
Legutóbbi hozzászólások