1920-ban született, amikor még nem létezett a si-fi (az Amazing Stories 1926-ban indult), és így aztán nem léteztek a sci-fis témák és az az olvasói gondolkodás, ami szükséges e tematika befogadásához. Nem létezett az a képzőművészeti irányzat sem, amely a tudományos-fantasztikum képi világát megteremtette volna. Az emberek (pár fizikus kivételével) nem törődtek az űrrel és a csillagokkal. A világ éppen csak lezárta a szörnyű Nagy Háborút, éppen csak túl volt a spanyolnáthán. Lengyelország és Oroszország között még folyt a háború, Németországban viszont megalakult az NSDAP, amely már a második világháborúval köti össze ezt az évet. Mi a nyár elején kényszeredetten aláírtuk a trianoni békét, majd versikét fabrikáltattunk honpolgárainkkal Nagy-Magyarországról.
Sok minden más volt akkoriban, akármerre nézünk. A harmincas években, amikor Bradbury gyerek volt, de már írogatott, ott volt Amerikában a szesztilalom, gengszterháborúk, égő keresztek délen, aztán a gazdasági világválság mindenütt. Munkanélküliség és nyomor. Persze Európában, illetve nálunk sem volt boldog a világ, tenger nélküli ellentengernagy a kormányzói székben, egy király nélküli királyságban. Keletebbre még rosszabb: Sztálin alatt tisztogatnak, és milliók halnak éhen. Nem, sehol még a fogyasztói társadalom, a számítástechnika, a tévé, a mobil, a DVD lejátszó, a kényelmes flangálások a plázában és gyorskaja a Mekiben. Sehol a CGI-os mozitechnika, a számítógépes játékok. Sehol a cyberpunk, sem a steampunk, sem slipstream vagy akármi…
Az első science-fiction közösségek a harmincas évek közepén születtek meg, és a bennük összegyűlt fiatalok nyilván egymást pörgetve álmodoztak valami jobb jövőről. Amikor 1940-ben megalakult a Los Angeles Science Fiction Fantasy Society, akkor Bradbury már tag (a fenti képet Chelloveck kollégától oroztam el, 1940-ben készült). Bradbury 1941-ben publikált először (Pendulum) a Super Science Stories novemberi számában, ekkor már javában állt Európában a háború, épültek a megsemmisítő táborok. Az USÁ-nak sem volt sok hátra, hogy belekeveredjen, katonákat küldjön az óvilágba és a Csendes-óceánra, és táborokba deportálja saját, japán származású állampolgárait.
Micsoda kor… És mi jött még utána! Hidegháború és diktatúra itt, kommunistaüldözés ott. Lázadások, halottak, háborúk minden földrészen. A televízió volt az első elterjedt technikai találmány, amely előre jelezte a jövő ígéreteit. Az űrverseny, űrmajmok, űrkutyák, egy rakéta orrába becsomagolt ember, katonai titkok és álmok. Rengeteg álom, hogy azért felfedezzük majd a világegyetemet, megfejtjük titkait és lesz majd 2000-re holdbázis meg marsbázis. Mennyire más volt a science-fiction és az írója. Céljai, világlátása, gondolkodása.
Kilencven év, amely alatt sokkal nagyobbat változott a világ, mint bármely másik kilencven év alatt. A világ, s benne a technika, a jog, a célok, törekvések… Minden, kivéve az embert. Mennyire nehéz elhinni, hogy a Marsbéli krónikák már hatvan éves? Hatvan! Vajon melyik más mű bírja ki ennyire az idő próbáját? Hogy mi a titka? Az emberről szól, életéről, küszködéséről, érzéseiről. Minden más elszalad a fejünk felett.
Legutóbbi hozzászólások