2021 őszén sikerült Spanyolországba áttennünk a székhelyünket: pár hónapra csupán, de az ősszel is napsütötte Ibériai-félsziget lett az otthonunk. Két hónapnyi madridi tartózkodás után nekiindultunk egy hathetes andalúziai útnak. Valahol muszájból (is) terveztük ilyen hosszúnak, hiszen ez alatt az idő alatt a munka nem állhat le: sem a filmek, sem a Négykezes második része nem írja meg magát – szóval a terv egy körutazás volt, napi rendszerességű, betervezett munkával az albérletek falai között. Mielőtt elindultunk volna, egy avatott barátunk megpróbálta a kiszemelt városokat rangsorolni, ami szinte lehetetlen. Így az út utolsó előtti napján – érzékelve a dolog nehézségét – megpróbálnám én is… gyűrűhasonlatokat használva.
Elsőként Córdobában álltunk meg. Nincs is jobb választás bevezetőnek Andalúziába: aranyos kisváros egy lenyűgöző Mezquitával a közepén. Érdemes Córdobáról néhány szót szólni, mert szükséges a város varázslatosságának megértéséhez. Először a rómaiak hagyták rajta a kezük nyomát a településen, majd jöttek a vizigótok, aztán a Córdobai Kalifátus idején a 11. században a város központi szerepet töltött be, fél-egymillió lakossal. Ezután a zsidó kultúra rövid felvirágzása nyomta rá bélyegét, majd a 15. századtól az egységes keresztény Spanyolország része lett. Így lehet, hogy egyaránt kötődik a városhoz a római Seneca, az arab filozófus Averroës és a zsidó filozófus-rabbi, Maimonidész. Ez a hihetetlen sokszínűség érezhető a városban, az épületekben, a díszítőelemekben, legyenek az ruhán, ékszeren vagy épületen. Ez olyan különleges egyveleget alkot, aminek nehéz ellenállni, akárcsak a fehér házak kis belső udvarainak, az ún. patióknak, amelyek csodálatosak lehetnek tavasszal, amikor minden virágzik.
Córdoba olyan, mint egy eljegyzési gyűrű, vékony, elegáns aranykarika egy aprócska gyémánttal a foglalatban. Megcsillan rajta a napfény, egyedi és könnyed, bármikor ránéz az ember, jól érzi magát.
Az utunk innen Granadába vitt. Nos, Granada egy vastag és súlyos ezüstgyűrű, gyönyörűen kidolgozott, művészi részletekkel. Hatalmas, dimbes-dombos város, nyüzsgő sokasággal és a közepében egy óriási mór erőd- és palotakomplexummal, az Alhambrával. Az óváros ugyanolyan labirintusszerű, mint Córdoba, csak itt több lépcsőt kell mászni a fehérfalú házacskák között. Számos mirador (kilátópont) van, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik az erődre és a tájra. Attól függően, merre bóklászol, itt minden megvan: katedrális, erőd, kastély, cigány barlanglakások, kirándulnivaló dombok, bevásárlóutca, bérházak, lakótelepek és emberek, emberek mindenütt.
Torremolinos volt a harmadik állomásunk, a Costa del Sol egyik kisvárosa. Tengerpart, ahol a turistáknak kihúzott tengerparti sétányon kívül tulajdonképpen semmi nincs… a sétány viszont vagy fél tucat várost összeköt, jó hosszan (megpróbáltuk végigbiciklizni, esélytelenül). A hely előnye a homokos part, ezért is keresik fel leginkább, a legfőbb program így novemberben az ebédelés és a vacsora a tabernák valamelyikében. Nem titkolom, mi is egyrészt a tenger miatt jöttünk ide, másrészt a csend miatt, hogy kicsit megpihenjünk (meg a munka). Torremolinos az a fröccsöntött, aranynak látszó gyűrű, amit a kislányodnak megveszel, és ő büszkén hordja.
Míg itt voltunk, két másik városba is ellátogattunk. Malaga szintén rendelkezik erőddel (erődökkel), ahonnan ráláthatsz a tengerre… már ha éppen nem kerül eléd egy magasabb ház, amit felhúztak oda. A katedrálisa az előzőekhez képest már-már aprócska, akárcsak az óvárosa, és nincsenek meg azok a kis, bensőséges patiókkal rendelkező fehérfalú házacskák, amelyek bájt kölcsönöznek egy városnak. Ellenben hosszú-hosszú sétány gondoskodik arról, hogy a turisták jól érezzék magukat, vásároljanak és szórakozzanak. A kikötőben ötemeletes luxus-óceájárók parkolnak, amelyből özönlenek ki az utazók. Malaga aranygyűrű egy nagy, hamis gyémánttal, ami lehet, nem sokat ér, de mégiscsak szép. Van némi karcolás a gyűrűn, és a család sokra tartja, de ha megszorul sem csapja zaciba, mert a zacis kiröhögne érte.
Marbella volt a másik város, ahol futtában megfordultunk: egy csicsás, kicsinyke gyémántokkal körberakott fehérarany-gyűrű, Nem mindenkinek áll jól, olyan ujj, alkat, karakter kell hozzá. Irány tovább délnyugatra: Torremolinosból aztán Algecírasig elmentünk: Algecíras az előzőekkel szemben tömör vasgyűrű. Egy gigászi kikötő uralja, innen jutsz el Spanyolország afrikai településére: Ceutába.
Ceuta szintén egy aranyos kisváros két domb között egy tengeri nyúlványon, a lakosság harmada a katonaságnak dolgozik, védik a határt. Némi jobbos hangulatot érzek a helyben, és nem csak akkor, amikor Franco nevét veszem észre egy katonai laktanya előtti emlékművön, hanem amikor a Nelson Mandela tér közepén körbefordulok, és csupasz, fehér falakat látok 360 fokban. A hely Afrika és Európa találkozása, a lakosok ennek megfelelően sokszínűek, akad is probléma, és másfajták, mint az öreg Európai kontinensen. A konyha is merészebb, a piacon megkerestük a fűszerest, és vettünk egy kilónyi pinchitót. Csak itt és csak most… Ízes, színes ez a város. Mindenesetre maradhattunk volna még pár napot ismerkedni a hellyel, a tervezés során elsiettük a távozást. Ceuta egy elegáns katonai gyűrű. Fegyelmezett díszek a tetején, és makulátlan csillogó platina karika.
Gibraltárt is megnéztük (begyalogoltuk, a mindenit). Tipikus brit, az épületek, a hangulat, a piros postaládáktól az emeletes buszokon át az ékes angol kiejtésig. Na jó, a farkatlan majmok nem tipikusan brit, de ők meg elférnek itt (bár lopnak). Gibraltár a nagymama régi gyűrűje. Kellene mindenkinek, de a nagyi nem adja.
Tarifa egy három napos állomás volt csupán. Ez egy fehér házakkal teli, örökké szeles, és magával rangadó hangulatú hely. Itt minden és mindenki a szörf, a kite vagy a búvárkodás szerelmese, mert az időjárás és a part jellege miatt a város erre ideális. Egy kiálló félsziget-földnyelv van, amelynek az egyik oldala még a Földközi-tenger, a másik pedig már az Atlanti-óceán. A szörfösök az előbbin, a kitosok az utóbbin gyűlnek össze, és élvezik az elemeket. Ennek a hatása az egész városon látszik, csupa laza arc, olcsó hostel, airbnb szállás és co-working helyek sorakoznak. És nem csak fiatalok vannak, ahogy egy ismerős fogalmazott, azok is visszajárnak, akik a vad hatvanas években menőztek itt, mára befutott üzletemberek, bankárok, ki tudja mik, de visszajönnek lazulni. Így persze hangulatos bár is van bőven. Tarifa a legelső gyűrű, amit te hajtogatsz egy rézdrótból az első szerelmednek. Nem a legszebb, de kötődsz hozzá, és amikor eszedbe jut, elérzékenyülsz.
A következő állomásunk Cádiz volt. És itt most ugrok egyet, és utunk utolsó két városát felcserélem, tehát először Sevilláról pár szót. Sevilla egy gigászi arany pecsétgyűrű. Méghozzá apád nagy, súlyos pecsétgyűrűje, ami nem is a kézen hordott díszről, hanem a hatalomról szól. Sevilla gyönyörű, és itt minden Sevilláról szól. Azt mondják, ez a flamenco és a tapá-k hazája. De a sevillai flamenco nem a táncról szól, hanem Sevilláról. Még a tapá-k is a városról szólnak (ha engem kérdeztek: tapast Granadában egyetek). Ez a város a turizmus végcélja. Itt enni, inni, fogyasztani kell és palotákat nézni meg a katedrálist, persze. Fizess és gyönyörködj. És működik. (A katedrálisban áll Kolumbusz sírja. Vagy nem, mert lehet, hogy Santo Domingóban. Vagy itt is, ott is. Ki tudja? A magabiztos sevillaiak biztosak benne.) Sevilla ilyen. És megbocsáthatóan ilyen.
…és akkor Cádiz. Miért hagytam utolsónak? Mert Cadíz volt a szívünk csücske. Nem hivalkodó, de barátságos. Nincsenek fehérre festett házak, csak hangulatos sikátorok, kis terek, pálmák (most éppen karácsonyi fényfüzérekkel behúzva – vicces). Vannak persze turisták, ők megtalálják azt a pár utcát, ami kell nekik. Ez a város természetes (bár szintén kicsit szeles), nem akarja rádtukmálni magát. És van tengere. És halpiaca. Van humora. Ez a város az a gyűrű, amely legjobban illik hozzád. Számomra legalábbis.
Legutóbbi hozzászólások