Most megértettem a szólás lényegét: egy csónakban evezünk. Húztunk a kenuban lefelé a Duna mosoni szakaszán, és rácsodálkoztam a tájra. Először próbáltam ki, és elég volt pár nap, hogy rákapjak az ízére. Felejtsük el a kőkemény földet, amin az alvás nem nevezhető alvásnak, mert fáradtabban ébred az ember, mint előző nap, és felejtsük el a tűző napsütést, amely megsüti a bőrt, mintha faszénen forgatnák. Mert ott van a folyó, a parti fák, a víz, a levegő illata, a társaság, és mindez – talán a múlt nemzedékek évszázados kósza emlékeként – zsigerileg boldogságra hangolja az embert. Pár nap és nem hiányoznak a plázák, a városi beton és a füstölgő kocsik, legfeljebb egy jó zuhany…
Jövőre ráedzek… vagy viszem az ágyam…
Legutóbbi hozzászólások