02_06_hortobagy_tuz.jpgMa véletlenül a TV2 ezo-estéjére kapcsoltam át (előtte az Odaátot, a Szellemekkel suttogót és X-aktákat néztem), ahol Kovács-Magyar András állt a vert csipketerítővel letakart műanyagasztal mögött. Éppen arról beszélt, hogy magasabb síkról kell segítséget kérni a szellemek eltávolításához – azoknak a szellemeknek az eltávolításához, akik itt ragadtak a földön, hozzátapadva emberekhez és helyekhez. Aztán az első betelefonálónak, aki fejfájásra panaszkodott, elmondta, hogy vízér fölött fekszik, és egy szellem tapadt rá hat évvel ezelőtt.

Tizenhét évvel ezelőtt találkoztam először Kovács (akkor még nem Magyar) Andrással egy nyíregyházi lakótelepi lakásban, ahova szemmasszázsra mentem el, abban bízva, hogy a szemromlásomon lehet egy ilyen terápiával segíteni. A rendelőn ketten osztoztak, az én Brigitte Nielsenhez hasonló szemmasszőrnőm és Kovács, mint csontkovács. Míg én a szemgolyóm masszírozását próbáltam túlélni, Kovács a szomszédos asztalon megrecsegtetett egy középkorú pasit. Nem láttam, de a hangok alapján tisztességesen kitekergette. Soha többé nem mentem vissza.

Évekkel később, 2002 nyarán – már javában írtuk az ősmagyar könyveket, én a misztikus vonalat – Fonyódi kollégával elmentünk egy hortobágyi fesztiválra a kilenclyukú híd mellé. Magyaros jellegű volt az esemény, több kondér paprikás pörkölttel és Pataki Attilával. Főműsorként Kovács, már mint táltos lépett fel és a hosszú sorban állókat gyógyította kézrátétellel. Én nem álltam sorba, viszont parázson jártam (lásd a képet, kezemben a cipővel), és nagyon büszke voltam magamra.

Most pedig látom, hogy Kovács-Magyar András szellemeket űz a tévén keresztül. Hm. A testtől a lelken át eljutni a megtapadó szellemek elűzéséig túlvilágra való átsegítéséig, másfél évtized sikertörténete. Én mindenesetre átkapcsoltam a New York-i helyszínelőkre, mert Gary Sinise-t kedvelem…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás