A március 10-i ELTÉ-s előadás vázlatát írom össze, amikor eszembe jut, hogy a nagykállói író-olvasó találkozóról semmit se írtam blogbejegyzés gyanánt, pedig megérdemelné, annyira más volt, mint a többi. Ráadásul tévéfelvétel készült róla, amit majd a nagykállói tévé teljes másfél órában be fog mutatni, szóval duplán is szólnom kellene róla.
A találkozó előtt meglepve tapasztaltam, hogy legalább hatvan középiskolás diák sorjázik be a terembe (ahol esküvők is köttetnek) erőteljesen megváltoztatva az addig összegyűltek kor-arányát. Mint kiderült a drámapedes osztályok jöttek el, hogy meghallgassanak egy író-forgatókönyvírót. Ennek megfelelően beszélgetés, amelyet Kántor Pisti vezetett, lazább, oldottabb irányba kanyarodott el: az íróságnak egyfajta romantikus, misztikus oldala felé.
Míg Tiszakécskén a két és fél órás író-olvasó találkozó után legalább ennyi időben nagyon is fajsúlyos dolgokról váltottunk szót, Nagykállóban kerültük a komolyabb témákat (elnézést is kérve az idősebbektől, akik nyilván egy megfontoltabb beszédű, érettebb íróra számítottak). Az írói életstílus, gondolatvilág és az anekdoták domináltak inkább. Szeretek anekdotázni, így aztán szegény Istvánt sem hagytam mindig szóhoz jutni…
Ha most ránézek az ELTÉ-s jegyzetre, látom, hogy ott a szakmai szempont lesz erősebb. De szerintem ez így természetes: más-más közönséget más érdekel. Nagykállóban is voltak kérdések, és azok megerősítettek abban, hogy jól eltaláltuk a közönség nagy részének érdeklődési irányát. Én mindenesetre jól éreztem magam (várom a Kelet-Magyarország színes mellékletében a cikket is), és köszönöm a meghívást és a finom hurkát utána…
Legutóbbi hozzászólások