Az egész úgy történt, hogy az újévi ébredezés ágyban tartott, a tévé meg az ággyal szemben van, és egyszer csak elindult a Doctor Who egy epizódja, Az ősellenség. Komolyan gondoltam addig a szerencsétlen kora délutánig, hogy nekiállok minden idők leghosszabb tévés sci-fi sorozatának,és legalább az utolsó 2-3 évadot lepörgetem, de ott és akkor, a tévé előtt megváltoztattam a szándékomat. A filmet nézve ugyanis előbb kínosan mosolyogtam, majd kiütött a hideg verejték, aztán nyöszörögni kezdtem és heveny görcsök rántották össze testem és lelkem.
Még egy ilyen borzalmas sf sorozat-epizódot nem láttam eddig. A Pirx pilóta ehhez képest a tévéfilmgyártás csúcsa, az Orion űrhajó pedig összevetve a Doctor Who ezen részével, utolérhetetlen színvonallal húz a tudományos-fantasztikus sorozatok egén. A látott epizódban a hihetetlen bugyuta látványvilág a bugyuta párbeszédekkel karöltve járta győzelmi táncát az ember haldokló agya felett. A doki egyszerre volt zseni és tökkelütött, zakkant elmebeteg, mintha mániás-depressziós személyiség lenne. Néha a csúcson volt, néha őrülten kacagott, máskor pánikban verte az ajtót. Egyszer lezárta az átjárót az asszisztense előtt, akkor, amikor még nem volt baj, aztán hirtelen megváltoztatta a véleményét kinyitotta, és megcsinálta a bajt. Nem volt összefüggés a cselekedetei között. A nagymonológja alatt hangyákat éreztem az agyam felszínén szaladgálni…
Nyilván, az epizód középpontjában álló, lengyelesen hangzó dalek robot-faj eredete valahová az ötvenes-hatvanas évekbe nyúlik vissza, gondolom ezt a kávédarálószerű külsőből, a villogó lámpafülecskékből vagy mikből, és a vécépumpa alakú portból. Ezt azonban átemelni a 21. századba, megtolni a fejhangú, hisztérikus robot-visítással – „ölni akaroook, ölni akaroook, ööölni akaroook” – hibás döntés volt. De még ha csak ez lett volna a hiba. A történet borzasztó primitívsége rátett még egy lapáttal a kézifúróval kinzatott dalek robot idegesítő rikoltozására, a karakterek szörnyű egydimenzióssága és mondvacsinált motivációi pedig egyszerűen élvezhetetlenné tették a sztorit. Hogy két, ellentétes oldalon harcoló angol három másodperc alatt fenntartások nélkül egymásra tud találni a földet titkon a kezében tartó gátlástalan ősgonosszal szemben, az nekem innen nem nagyon természetes – lehet, hogy a Szigetországban igen…
A végén úgy éreztem, a Doctor Who üti mélységében a Xénia-láz sorozatot. Gyerekes? Az. De azért a fiamnak is valami jobbat fogok javasolni, ne már ilyen sci-fin nőjön fel, a vécépumpás daleket senki nem érdemli meg. Legfeljebb az angolok, akik megcsinálják.
Legutóbbi hozzászólások