Remekül haladunk a demokratikus intézmények bábosítása felé, ha az ország eddig egy óriási bokszmeccs volt, hát a következő négy évben bábszínházban fogunk élni. Schmitt Pál, mint köztársasági elnök lesz az elsőrendű Bólogató János, és ha eddig azt hittem, Sólyom Lászlónál nem lehet rosszabb, hát tévedtem. A 2002-ben még teljesen függetlennek hazudott Schmitt nem hiszem, hogy bármiféle alkotmányossági aggályt tenne a következő négy évben, Fidesz kézben van tehát az első közjogi méltóság, akinek a demokráciára kellene figyelnie. Bár, ha Schmitt tenne is valamit, az Alkotmánybíróság szintén hamarosan Harlequin-figurák halmaza lesz.
A Fidesz ugyanis – az eddigi egyensúlyhelyzettel ellentétben – a pártok parlamenti súlyának megfelelő bizottságot hozna létre az Alkotmánybírák kijelölésére: nyolc főt, melyből ötöt a kormánypárt adna. Azaz ők jelölnek és kétharmaddal ők fogadnak el, ezzel megszerzik a legfontosabb féket bármiféle autokratikus kormányzás esetén. Kizárják a rendszerből a demokratikus párbeszédet, kizárják a rendszerből a többi pártot. Az Alkotmánybíróság lassan feltöltődik majd embereikkel, akiknek jogértelmezése nem lesz kétséges, melyik oldal felé hajlik majd a következő években, évtizedben.
Hogy a kormány biztosítsa a kézivezérlést más szinten is, átszervezi a médiát. A Közszolgálati Közalapítványhoz kerülne a Duna tv, MTV MR, MTI együttesen, könnyebb lesz így irányítani őket. A kuratóriumi tagokat kilenc (!) évre választhatnák, tehát még egy elvesztett 2014-es választás sem bolygatná meg média hatalmi rendszerét, és ugye akinek a kezében a sajtó, annak kezében a közvélemény. A kormányzat egyébként gondolkodik azon, hogy a külföldről üzemeltetett csatornákat is valahogy belenyomja az ORTT nyomában felálló médiatanács alá. Az EU azonban valahogy nem szereti a diktatórikus vezérlést – meglátjuk, sikerül-e…
A tévékben és rádiókban imigyen biztosított túlsúly mellett a kormányzat az írott sajtót (és ebben az internetes sajtó is benne van) is irányítaná a most beterjesztett „sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól” szóló törvénytervezetben. Itt ugye már a civil szféra demokráciaféltése érvényesülhet. Az új médiaalkotmány rafináltan a sajtót is alkalmassá teszi propagandacélokra. Ha egy újságírónak például a médiában ellenvéleménye lenne, hát majd a politikus megcáfolja azt – lévén lesz válaszadási jog. A sajtó joggal tarthat attól, hogy politikai és politikusi nyilatkozatok árasztják el az ellenzéki sajtót is, bírósági segédlettel. Ugyanakkor az új médiaalkotmány egy másik pontja szerint tudósítani mindenkinek joga van a közügyekről való tájékoztatáshoz. Ez is hamar kormánypropagandává válhat, ráadásul számon kérhető kormánypropagandává. Hogyan is: „a tájékoztatási kötelezettség megsértését jelentheti, ha egy jelentős közéleti eseményről elmarad a tájékoztatás…” Hohohó, mivel járhat vajon ennek a kötelezettségnek a megsértése???
Az újságírói szabadságot parodizálja egyébként a következő mondat (a fentiek fényében parodisztikus): „A tartalomszolgáltató munkavállalója ( … ) jogosult ( … ) szakmai függetlenségre.” Mulatságos, mert tudjuk, hogy elég a gazdasági-egzisztenciális függés. Ó, van már ismerős, akit bizonyos médiák félnek felvenni, mert ismert a „balos” hozzáállása. Rémisztő azt hallani, hogy „ez nem a mi emberünk”, és látni, hogy a szakmaiság nem számít.
Ezzel együtt nézzük meg, hogyan alakulnak a helyhatósági választásokhoz kapcsolódó kormányelképzelések. Rövidebb idő alatt háromszor annyi kopogtatócédula kell – amely szabályozás a mostani Fideszes választási gyakorlat (azaz gyűjtsünk össze kétmillió cédulát) fényében csak azt jelentheti, hogy az ellenzéki képviselőktől már itt el akarják szívni a levegőt. Idén ennek reális esélye van… a választások előtti Fidesz-elképzelések és az utána történt bejelentések között feszülő szakadék még egy ideig eltakarható a kormányzati kommunikáció ködében.
Hm. A kormány minden téren irányítani akar, és nem tűr ellenvéleményeket. Mutatja ez is, hogy megint nekimentek Simornak. Tegnap délelőtt az Index megírta, hogy nem csökkenthetik a fizetését, mert abba az EU-nak is beleszólása van. Délután Szijjártó (köszönjük neki a múltheti forintingást is) nyomban kijelentette, hogy ők mégis megcsinálják. Aztán Orbán azt mondta, nem lesz nehéz. Nem bírják ki a fiúk, ha nem az ő bábjaik ülnek valahol. Egy ország, ahol nem lehet „különvélemény”. Engem mindez megrémiszt.
Legutóbbi hozzászólások