El kellene gondolkodnunk, hogy nagyon nagy a baj, és legelébb is nem azon, hogy a politikában, jobb vagy baloldalon, hanem mibennünk. Mibennünk, magyarokban, de kiváltképp azokban, akik azt hiszik, hogy a magyarságtudat együtt kell járjon a gyűlölettel. Akik azt hiszik, nem létezik magyar anélkül, hogy ki ne rekesszen, s akit kirekesztett, azt azután engesztelhetetlenül, teljes szívéből, zsigereinek legmélyéből gyűlölni kell. És akik táplálják nap mint nap ezt a gyűlöletet, kimennek az utcára és tisztes őszes fejjel köpködnek, diplomásan kordont ráznak, lengetik a zászlót, és művészmódra szónokolnak karszalaggal a karjukon.

Az, hogy magyar vagy, töltsön el büszkeséggel és örömmel. Akit haraggal és gyűlölettel tölt el, az valamit rosszul csinál. Az öröm mellett nincs helye a haragnak és a gyűlöletnek, a büszkeség mellett nincs helye a kicsinyességnek és az ártó szándéknak. Ha valaki gyűlöl egy csoportot – bőr, vallás vagy gondolat mentén – az bizony menthetetlenül elsüllyed saját kicsinyességének és törpe mivoltának ragályos mocsarában. Beleragad a kisszerűségbe, s ha ehhez még magára ölti a gyűlölet kabátját is, hát a szájáig lehúzza az a kabát a mocsárba. Akkor aztán csak köpködni tud, miközben maga is fuldokol.

Miért van az, hogy mára már a mocsárszint alá süllyedt a magukra magyarként gondolók nagy része? Miért van, hogy az életüket, cselekedeteiket, szavaikat a gyűlölet és a harag határozza meg? Nem jönnek rá, hogy a méreg elpusztítja őket is és a gondolatot is, amit szeretnének, hogy az övék legyen? Elpusztít mindent, mert elvész a józan ész, és marad a dühös ösztönén.

A dühös ösztönén pedig szembemegy mindennel, ami neki nem tetszik. Ott már nincs logika, nincsenek érvek, nincsvita, de még párbeszéd sem. Befogja a fülét, elvonul, elmenekül, de ha marad is, kemény koponyájába nem jut be gondolat. Felhúzza maga körül a falat, önként és boldogan teszi fel szemének két oldalára a szemellenzőt, és örül, hogy látja az irányt előre, a gyűlölet mentén. Mert az ösztönén megy arra, amerre a haragja viszi. Ha kell, egészen a mocsár vagy a szakadék legmélyéig. És mindeközben boldog.

Nézzenek magukba: a gyűlölet annyira nemes érzés lenne? Úgy vélik, abban edződik a lélek és fog majd pallérozódni az elme? Ha gyűlölnek, többek lesznek általa? Ez lenne a nemzeti érzés lényege? El kell butulni, meg kell gonoszodni, kiabálni kell és öklöt rázni ahhoz, hogy magyarnak nézz ki?

A gyűlölet minden emberi érzés legalja. A gyűlölet a buta emberek tehetetlensége.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás