A mai nap folyamán megtettük a bejelentést: az Ad Astra oldalán egy szerkesztői előszóval. A kiadó pár hónapnyi csönd után ismét hallatja hangját, és közösen nekiindulunk a science fiction kiadásnak. Természetesen a futó sorozatokkal ésvagy már megvett és lefordított könyvekkel kezdünk. Így például az első könyv, ami megjelenik, az Ian McDonald Brasyl-ja lesz. A második könyv azonban már idei választás – annyira idei, hogy még lefordítva sincs teljesen.
Ezzel együtt szeretném gyorsan kijelenteni, hogy a Mysterious Universe sorozat is folytatódik, éspedig a Tuannál, ahol az elmúlt években megjelent. A Tuannak csupán ezt az egy sorozatot szerkesztem, lévén, ez „saját” gyermek, és ha akarnám, se tudnám „kiadni” másnak, annyi minden titok van még a fejemben a világról, ami sehol semmilyen formában nem jelent meg, legfeljebb író-olvasó találkozókon beszéltem róla. A MU egyébként is laza űroperett, a kalandokat körítő technikai háttér annyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy a létező tudományos leírásokat kívánó hard SF rajongóknak felállhat tőle a haja.
A Mysterious Universe és az Ad Astra szerkesztése két különböző nézőpontot kíván, az egyik nem keveredik a másikkal. Mint ahogy a közeljövőben megjelenő műveim is teljesen mások lesznek, mert az író és szerkesztő különválasztása is kívánatos. (A következő regényem, a Szörnyeteg a hajtóműben javított kiadása a Librinél jelenik meg pár héten belül.) A Graal kiadónál továbbra is a magyar szerzők regényeinek megjelentetését szeretném folytatni, itt Antal József i-Deal-je lesz az, amit hamarosan kézbe vehettek, és amit terveim szerint F. Tóth Benedek és Szilágyi Zoltán művei követnek majd.
Legutóbbi hozzászólások