Általában jó sznob európai módjára lenézzük az USÁ-t. Valljuk be, butának tartjuk az amerikaiakat, felszínesnek, és túlságosan nacionalistának. Magát az országot pedig nem csupán a világ csendőrének, de agresszorának is.

Ezzel szemben az a helyzet, hogy az USA polgárai most, amikor választaniuk kellett, akkor felelõsségteljesen viselkedtek, a politikusaik értelmesen és tisztességesen nyilatkoztak. Nem úgy, mint nálunk. Kint képesek voltak egyesek három-négy órát sorban állni, hogy leadják szavazatukat. Nálunk ezzel szemben az első kérdés mindig az, vajon elmennek-e a magyarok szavazni. Kint pontosan tudták, ki Obama és ki McCain. Nálunk – a Publicus Intézet egy reprezentatív felmérése szerint – az ország 17 százaléka azt hiszi, hogy a Fidesz kormányzó párt. Emellett 26 százalék még mindig azt hiszi, hogy az SZDSZ benne van a kormányban. 11 százalék bevallja, hogy nem tudja. Azaz csupán 43 százalék (minden második ember) tudja, ki van kormányon.

Brutális.

Kint a választási győzelem után Obama ellenfele választási küzdelmét méltatta. Ha jól emlékszem, nálunk mindkét esetben (2002 és 2006) választási csalásokról beszéltek, különféle civil szervezetek alakultak, meg körök, hogy az igazságot kiderítsék. A Fidesz kivonul a parlamentből ha a miniszterelnök felszólal, bizonyos bizottságok munkájában nem vesznek részt (de a fizetést felveszik – jó kis ideológiájuk van a munkakerülésre, ugye?) és minden válság ellenére papagájként ismételgetik, hogy Gyurcsány monnyon le. Néha akasztófával is fenyegetőznek. Vagy a polgármester megveri a jegyzőt. Vagy a képviselő a rendőrt… nem, ez nem jó példa, az illető most más pártot erősít.

Szóval lenézzük az USA polgárait, miközben szégyentelenül buták vagyunk saját ügyeinkben. Mennyi a választásra jogosultak száma? Nyolcmillió? Vegyük ezt a kerek számot. Ebből 17 százalék, az 1,36 millió ember. És 26 százalék? Az 2,08 millió ember. A 11 százalék fejben is kiszámolható: 880 ezer választó. Azaz 880 ezren nem tudják ki van hatalmon, s ezt be is vallják. Emellett közel három és fél millióan rosszul tudják, hogy ki irányítja az országot.

Említettem már, hogy brutális???

Ugyanis ezek az emberek választanak is. Az ókorban nem véletlenül volt Rómában cenzushoz kötve a választási jog. Nem véletlenül mondták az athéniak, hogy aki nem él a jogával, az nem polgár. Őszintén szólva a választás előtt tesztet töltetnék ki a hazai polgárokkal. Vagy máshogy szűrném őket. De hülyéket nem engednék az urnákhoz.

Amerika felelősségteljesen választott, én pedig szűklátókörű, buta polgártársaim nevében is szégyellem magam. Már csak azért is, mert bizonyosan találkoznék némelyikükkel tüntetéseken, sőt, hallhatnám őket nagy hanggal szidni a kormányt a kocsmában, és jajongani a sorsuk miatt.

Amit maguk irányítanának, ha lenne eszük. De csak hangjuk van.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás