Megint bejártam a világ két ellentétes végét: csupán két este kellett hozzá. Tegnap – szigorúan anyaggyűjtési célzattal – ugyanis ellátogattam a Moulin Rouge nevű Nagymező utcai szórakozóhelyre, és ott hajnalig keményen dolgoztam egy filmszinopszison, s a karakterek megformálásán. Ez volt tegnap este, ma pedig ellátogattam az Írószövetségbe, hogy a 6-os kartonokról hallgassak meg egy beszélgetést. Mivel a Moulin Rouge hangulatát bárki magába szívhatja, ha a szerda esti bulira ellátogat (csak szerda este), így arra nem térek ki. Inkább az Írószövetséges találkozóról beszélek – az is felettébb érdekes volt.
De mi is az a 6-os karton? Az a hivatalos, állambiztonsági szervek által vezetett karton, amelyen az ügynököket tartották számon 1954-től. Tartozott hozzá egy F-karton (a beszervezést megelőző figyelések alapján), majd egy B-karton (beszervezés) és esetleg egy M-karton, ami az ügynök jelentéseit tartalmazta. Ma mindezen iratok nyilvánosan is kutathatók, nagyjából. Az előadók hárman voltak: Ötvös István történész, Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök és Tarlós István független várospolitikus. (Nem tagadom, Tarlós neve sokat nyomott a latban, hogy elmentem. Eddigi munkája alapján ugyanis buta és lelkiismeretlen embernek tartottam, s személyesen is meg akartam róla győződni, így van-e. Nos, butának buta, hogy lelkiismeretlen-e, az nem nyert bizonyítást, de azért még feltételezem. Mellékesen: értelmezze nekem már valaki a várospolitikus kifejezést, amit magára aggatott!)
Az ügynökvita még ma is nagy viharokat kavar, többször is volt felhördülés és magánkommentárok a teremben. Vita is volt, és nem is akármilyen: a hallgatóság soraiban ült Ungváry Krisztián történész, a 6-os akták leghíresebb kutatója, akit őt érintő publikációja miatt be is perelt Kiss Rigó László püspök. Ungváry többek között érdekes számokat is közölt: 1945 és 1990 között mintegy 200 ezer karton készült. A beszervezések fele azonban el sem jutott az aktivitásig és húsz százaléka pedig minden évben kiugró lett, ki azért, mert megtagadta, ki azért mert például köztörvényes lett vagy mert pártpolitikai vonalra került (pl. Medgyessy esetében – mivel Kádár nem szerette a pártpolitikusokat az ügynökök között, egyfajta „szolid” paranoia vezette okból). Évente tehát körülbelül 10 ezer aktív tag volt, nem sokkal több…
A történész és a politikus szempontjai érdekes módon ütköztek a beszélgetésben. Míg Ötvös István mindjárt a legelején kiemelte, hogy a jog által ügynöknek tekintett személy és a tényleges ügynöki tevékenységet folytató személy nem biztos, hogy ugyanaz a kategória, és elmondta, hogy a besúgórendszer és a pártállami parancsrendszer struktúrájának feltérképezhetetlensége miatt ténylegesen bizonyíthatatlan a kartonokon szereplő emberek tevékenységének mibenléte és komolysága, addig Tarlós István leginkább a Demszky Gábor által a politika előterébe került Kárpáti György vízilabdázó III/III-as múltja és a főpolgármester tevékenysége adta a témát. Simán elbeszélt egymás mellett a történész (a konkrétumok) és a politikus (a szólamok), és a képet csak árnyalta, hogy L. Simon László, az Írószövetség titkára moderátorként is mint művész szólalt meg, s alkotói szempontból vetette fel az ügynöki múlt lényeges kérdéseinek feldolgozhatóságát.
Sok a kérdés, és nincsenek válaszok. Hatos karton csak az érintett tudtával készülhetett, de nem kellett aláírni. Az akta lehet, hogy nem is élt, lehet, hogy a beszervező tiszt, csak alibiből környékezett valakit, aztán nem támaszkodott rá. Millió egy oka lehetett, miért nyílt egy karton, önkéntes belépéssel vagy zsarolással érte el a beszervező a beléptetést. Lehet, hogy az „ügynök” soha nem is jelentett, lehet, hogy dezinformált… Minden akta mögött megannyi egyedi történet. Ötvös László szerint azonban a struktúra az igazi nagy gond: nincs visszajelzés, hogy a jelentések ténylegesen voltak-e hatással mások életére. Mert mint kifejtette, az ügynöki hálózat mellett volt öt másik hálózat is, amely jelentett (saját név alatt), mint például a pártfunkcionáriusoké, szakszervezetiseké, a Kisz-vonal…
Egy példa: Szabó István filmrendező esete. Tudjuk, hogy ügynök volt. De nem tudjuk feltérképezni, az ügynökmúltja miatt jutott-e azokhoz a lehetőségekhez, amik zseniális filmjeinek elkészítéséhez vezették, s hogy volt-e hatással mások háttérbe szorítására jelentéseivel. (Egy másik kérdés, hogy ha lelkiismerete nem számoltatja el újra és újra, megszületett volna-e például a Mephisto.) De vita alakult ki egyéb személyek kapcsán is, mint például a hajdani III/II-es Kivágó Iván Györgyné vagy a kilencvenes évek elején ártatlanul meghurcolt Cserhalmi György. Tarlós itt még mindig Demszkyzett, ugyanakkor vagy tízszer elmondta, nem is érdekli az ügynök-dolog. (Egy pillanatra visszatérve Kárpátihoz: a történészek szerint iratok bizonyítják 1962-87 közötti ügynökmúltját, ám az iratok a jog szempontjából nem voltak elegendők, így az elsőfokú bíróság a vízilabdázót felmentette.)
Amikor már a beszélgetésbe befolyt a közönség is, hirtelen feltűnt Fábry Sándor is, aki Ungváry Krisztiánt faggatva főként konkrétumokra kérdezett rá. Milyen aktát kellett aláírni, mi lett a tartótisztekkel, stb… S habár pár percig azért sikerült sajátos stílusával feloldania a feszült hangulatot, végtelenül korrektül állt a témához – korántsem a show-ja kiélezett szellemiségét hozva. Ha eddig nem jött rá valaki, ennél a pontnál rá kellett ébrednie, hogy a legtöbb gond azzal van, hogy a rendszerről a mindennapi ember nem tud semmit, így az „ügynök” szó egy nagy mocsárba vezet el.
Mi az este tanulsága? Számomra az, hogy miután az 1990-es évek elején elmaradt az ügynökakták közzététele, most már a történészeké kell legyen a szerep. Minden mai közzététel, csak politikai csatabárd lesz. Ha majd a történészek vagy a családjuk múltját kutatók konkrétan feltárták a sorsokat és legalább sejtésszinten a struktúrából eredő hatásokat, akkor lesz hiteles képünk az ügynökökről és a korról. S akkor majd jöhetnek a művészek, hogy segítsék a szembenézést – és ahogy szokták volt mondani, a megtisztulást.
Legutóbbi hozzászólások