Nem régen elhunyt egy ismerősöm… A minap alkonyat előtt fent jártam a dombon, hol a ház áll, ahol lakott, s mögötte a telek, amit művelt, vagyis amit az utolsó hónapokban a rák miatt elerőtlenedve már nem művelt. Amint sétáltam felfelé a csupasz ágú cseresznyefák, és az almafák között, megláttam egy apró, nyitott istállót. Tudtam, hogy mindig is szeretett volna egy lovat, és két éve, amikor utoljára arra jártam, egy eső miatt a szalmakazal tetejére műanyagfóliát húztunk, ami már a lónak állt ott… Az istálló azonban még nem volt meg. Csak az öreg, magányos oportó-tőke, ami most az oldalán futott fölfele.
Ez az utolsó két évben épült. Akkor építette, amikor már beteg volt. A lónak, amit mindig is szeretett volna. Erről az jutott eszembe, hogy soha, semmit ne halassz holnapra. Egy jó tanács. Semmit ne halassz holnapra!
Egy dal szövege a Zorba, a görögből:
One morning in Salonica I never will forget,
I was passing by the oldest man I think I ever met,
he was kneeling in an orchard when he turned and smiled at me,
and he said come watch me sonny, as I plant this almond tree.Well I tell you, Boss, that fella; he was over ninety five,
and I think he had a week or maybe two to stay alive,
but had to plant that almond tree and when I asked him why,
he said: „I live ev’ry minute as if I would never die.”That reason! Just that reason! I am free!
I see somewhere! I go somewhere! I am free!
Think of that whenever you remember me,
I fear nothing!
I hope nothing!
I am free!
Legutóbbi hozzászólások