beavatas_cimlap300.jpgMásfél év után kitüntetett nap nekem a mai: A beavatás szertartása kijön a nyomdából, sőt, szerintem már ki is jött a nyomdából, s megkezdi útját a kiadón át a könyvesboltokba. Másfél éve nem történt velem ilyen, meglehetősen izgatott vagyok. A könyv még tavaly született, sőt, mi több, a tavalyi Könyvhéten (ha jól emlékszem) már dedikálnom is kellett volna, de aztán ez elmaradt, a megjelenés pedig csúszott. Egy jó azért volt ebben: lehetett még csiszolgatni.

Nem szokványos Sheenard-műről van szó, semmi kaland nincs benne, aki erre számít, csalódni fog. Szigorúan feszes, a Mysterious Universe-től vagy éppen a Városalapítóktól eltérő nyelvezetet használtam benne. Rá kellett találnom, s ötször kezdtem el a regényt az elmúlt években, öt különböző formában.

Most tehát már kint van, kézzel foghatóan. (Pár hete, amikor az első címlapterv elkészült, írtam róla a blogomban. Mellékelem a végleges címlapot, a különbség főleg hangulatában kottázható.) Ma este az Írószövetségben lesz egy találkozó Robert Charles Wilsonnal, remélem, oda hoznak a Galaktikás fiúk. Már ha kibírom estig, és nem csapok le rájuk a szerkesztőségben délután… Pénteken a Könyvfesztiválon pedig már dedikálom is 16 órától a Millenárison, a kiadó standjánál. Aztán várom a véleményeket róla…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás