Oravecz Peti a december eleji SFportalos sörözésen a Lucullus Baráti Társaság vacsorájára invitált, tudván, hogy érdekelnek a külföldi konyhák (elég sokat beszélgettünk kajáról). A vacsora ünnepi lesz – mondta – mert a Lucullus öt éves. Egy 26 fogásos kínai menüsort kell ezen alkalomkor végigenni az Új Lanzhou étteremben a Fő utcában.
Pár nappal később e-mailen meg is érkezett egy kis leírás a lanzhoui konyháról: „Kínában nyolcféle nagy konyhaművészeti irányzat létezik: a Lu, a Chuan, a Yue, a Min, a Su, a Zhe, a Xiang és a Hui, amelyek egyébként Kína nyolc nagy tájegységeinek a nevei. A lanzhoui konyha ugyanakkor egyik nagy irányzatba sem tartozik bele. Van is kapcsolata a hagyományos kínai konyhaművészeti irányzatokkal, meg nincs is. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy Lanzhouban – ami egy kis, két és félmillió lakosú város az ország északnyugati vidékéhez közel – az iszlám a meghatározó vallás. A konyha alakulását nagyban befolyásolták a közép-ázsiai és mongol ételkészítési szokások. A Lanzhou konyhára így a nehezebb, csípős ételek jellemzőek. A lanzhouiak sok húst fogyasztanak – marhát, birkát, a nem muzulmánok sertést is -, és rengeteg chilit használnak. A zsír meg az erős ízek segítenek megküzdeni a hideggel, nem is beszélve a rengeteg pálinkáról. Egy kicsit olyan, mintha a magyar konyháról beszélnénk, de azért Lanzhou igazi különlegessége mégis csak a lanzhoui tészta. Általában csípős húslevessel, friss zöldségekkel fogyasztják. A tésztát mindig főzés előtt frissen gyúrják rizslisztből, búzalisztből, vízből és egy kínai fűszerből, a Lamianjiból. Ezt aztán kézzel metélttészta vékonyságúra nyújtják, majd frissen kifőzik.”
A vacsorán lehettünk vagy százan. Tizenkét fős asztalok mellett kaptunk helyet, a társaság persze Peti kivételével teljesen ismeretlen volt, de sebaj – gondoltam – a jó étkek és a bor úgyis meghozza a hangulatot és a kapcsolatot emberek között. Hamar kiderült, hogy nem százszor huszonhat tányérral fognak szaladgálni a pincérek, hanem az asztal közepén a forgatható asztallapra kerülnek a tálak, amelyből mindenki vesz majd a tányérjára.
Az első tálkán százrétű pacal volt, méghozzá csípős mártásban. Jó pacallal eddig csak itthon találkoztam (a szlovák pacalleves inkább frottír törölközőnek tűnt), de ez a kínai előfogás volt annyira kellemes, mint egy pörkölt. Aztán fokhagymás tengeri fű jött és lanzhoui paprika koriander esszenciában. Elcsipegettük az előételeket a pálcikákkal. Került még az asztalra üvegtészta kígyóuborkával, hajnali szósszal és savanyú kocsonyacsíkokban remegő disznóbőr, illetve szójaszószban ezer napig érlelt (komolyan ne vegyük a kínai ételidőpontokat!) sertésnyelv. Hiába csak egy-egy csipetnyi jutott, az ember érezte, hogy elég lesz ez, ha nem éppen még sok is. És hol voltunk a főételektől?
Nem mellékesen, én somlói juhfarkat választottam a fogások mellé. Tökéletesen harmonizált például a lanzhoui kertek fűszerében érlelt báránybordával. Aztán megkezdtük a második kört (Ta Pan Csi, azaz csirkehússal, földi almával, csípős szósszal egybefőtt levelestészta és – Ezer Tó szárazra főtt hala került az asztalra), amikor is már pihenésre volt szükség. Kis szünet következett: megnéztük, a szakács hogyan nyújtja a tésztát, hát nem semmi volt, a nagymamám sokkal megfontoltabban gyúrt gyermekkoromban, de nálunk csak két unokát kellett jóllakatnia, nyilván Kínában nagyobb volt hajdanán a család, kellett a tempó…
Find more videos like this on SFport.net
Ezek után még ettünk Tien-Sani szarvasmarhát curryvel, mentával töltött padlizsánt (ebből két kört is lenyomott az asztalunk, s közben padlizsánreceptet váltottunk az asztaltársakkal), dinsztelt császárszalonnát, ártány húsával töltött, sült tofukockákat, baromfiudvar ékességét és fokhagyma gőzében párolt Yo Cait (meg nem mondom már, ez melyik volt!). A vége felé egy akkora tál húsos derelyét kaptunk, hogy szégyenszemre több mint a fele ott maradt az asztalon.
A kínai édességek kicsit mások, mint a mieink, ezért aztán ebbõl nem is volt nagy választék. A szószban úszó levelestészta után kijött darált szezámmaggal töltött tésztagombóc kínai kertek virágszirmaival, ami szerintem már az édesség kategóriába tartozott, bár levesnek nézett ki. Jöttek sült gyümölcsök, mint például banán, és ezzel ki is merült az édességességes szakasz – legalábbis a kínai, mert a Lucullus egy szülinapi tortával is készült.
Turóczi Gábor, a társaság elnöke beszélt pár szót a társaságról, majd a tortáról. A társaság öt éve alakult ugyanezzel a menüsorral és huszonegyen voltak. Azóta jócskán kinőtte magát, nem csak vacsorákat szervez, hanem főzőstúdiumokat is, és tanácsot ad médiáknak, cégeknek, akiknek kell. Nyilatkozik, utazik, könyvet ír – népszerűsíti a gasztronómiai kultúrát. A torta is különleges volt, licsiborral készült főzött krém: a kínai alapanyagok és a Magyar cukrászat mesterműveként. A cukrászt Varga Gábornak hívják.
Hajnali kettőkor ért véget számomra az este (persze a végéig maradtam), amit nagyon sajnálnék, ha kihagytam volna. A fene vinné el, megint csak marad a végső tanulság: enni jó…
Legutóbbi hozzászólások