Barcelonai séták és a sci-fi

Barcelonai séták és a sci-fi

Eltelt néhány év az utolsó EuroConom óta: 2013-ban Kijevben voltam utoljára európai sci-fi találkozón. (Visszaszámolok: az első 1988-ban volt Budapesten a Kongresszusi Központban, az első külföldi 2002-ben Chotěbořban, Csehországban.) Most Barcelonában rendezték meg,...
Távoli kolóniák, messzi világok mellé

Távoli kolóniák, messzi világok mellé

A Falak mögött a világ és a 2045 – Harminc év múlva mellé egyaránt írtam ide a blogomra egy kis anyagot, amelyben szerkesztőként szóltam pár szót a kötet összeállításáról, a munkáról és az érzéseimről. Most sem teszek másképpen, egyrészt mert legyen akkor már...
Párhuzamos világok

Párhuzamos világok

Az Ünnepi Könyvhétre két új regényemet is nyomdába adjuk, ezek előkészítésén dolgozom. Nem lehet őket egymás mellé tenni, mert az egyik egy tizenhárom éves kislány apakereséséről szól mágikus világokon át, a másik pedig egy százezreket megölő vírus előállításáról....
Négykezes százezer

Négykezes százezer

Alakul. Régen írtam új Mysterious Universe regényt, és kellett egy kis idő, mire ráhangolódtam York Ketchikan lelkivilágára, de végül csak beindult a sztori. Összeállt a kép, és meglódult a történet. Augusztus utolsó napjára elértem a százezredik karaktert, és itt már...
Új hírek a MU háza tájáról

Új hírek a MU háza tájáról

Remek volt ez a nyár: úgy tűnik a Mysterious Universe sorozat új lendületet kapott a kiadójától. A Tuan kiadó, amely az elmúlt években MU-könyveket csepegtetett a könyvpiac sci-fis szegmensébe, most magasabb sebességre szeretne kapcsolni. Ennek első jeleként kiadta...
Könyvhét után a 2045-höz

Könyvhét után a 2045-höz

Könyvek, Vörösmarty, napsütés – ez együtt a Könyvhetet jelenti, öt nap forgást sok tucat pavilon között, színes borítók, érdeklődő arcok, baráti kiadók. Jól hangzik, mégis egyrészt fárasztó, másrészt néha lehangoló: ennyi új megjelenés között mire számíthat az...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás