Kincsemmel Olvasásra Debrecenbe

Kincsemmel Olvasásra Debrecenbe

Az Olvasás éjszakájának rám eső irodalmi eseményére szombat délután Debrecenbe kellett utaznom (féltucat felé szét kellett volna szakadni ezen a hétvégén), ahol az Alexandra emeleti pódiumán este hétkor volt jelenésem. Korábban mentem, hogy ötkor beülhessek Saly Noémi...
Az Excalibur keresése – a második kiadás mellé

Az Excalibur keresése – a második kiadás mellé

Fogalmam sincs, mi késztetett arra, hogy valamikor az ezredforduló tájékán belevágjak Az Excalibur keresése című regényem megírásába. Arra emlékszem csupán, hogy a Mysterious Universe sorozat tervezésénél felmerült, hogy lesznek “nagyregények”, melyek a...
Görög paradicsomos élvezetek

Görög paradicsomos élvezetek

A külországi utazások egy remek hozománya, hogy az ember jó ételeket fedez fel, illetve szedi össze a receptjeiket. Kettőt, amely Görögországból származik, most megosztok itt. Kezdjük a reggelivel, két személyre: Fogunk négy paradicsomot, apróra felvágjuk (vagy...
Könyvhét most csak lazán

Könyvhét most csak lazán

A 2017-es könyvhét kicsit másképpen alakult számomra, mint a tavalyi, tavalyelőtti, lévén, hogy nem volt Ad astra pavilon a Vörösmartyn, és sajnos nem volt sci-fis novelláskötet sem, melyre tucatnyi dedikálást szervezhettünk volna. Talán ezért volt olyan érzésem,...
Öröm és pánik a Könyvfesztivál első napján

Öröm és pánik a Könyvfesztivál első napján

Rossz idő ide, rossz idő oda, elindult a 2017-es Könyvfesztivál! A Millenáris külső részén sajnos a standok csütörtök délután jórészt ki sem nyitottak (a Libri kis épülete fel sem épült a füvön – K19-es stand). A délután közepére az is kiderült, hogy a Galaktika...

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás